img

 
A terepíjászat  a klasszikus, koncentrikus körös céltáblákon megvívott sportíjászat változatos terepre való kivitelét jelenti. Maga a terepíjászat a vadászíjászatra való felkészülésből eredhet az USA-ból, a XX. sz. elejéről. Később, az új, modern anyagú célok megjelenésével a hagyományos terepíjászatból (és mellett) alakult ki a 3D íjász ágazat is.
 
A terepíjászatban a legismertebbek az IFAA és a FITA nemzetközi szervezetek szabályzatai szerinti versenyek. Az amerikai IFAA a régebbi, de a FITA a nemzetközi versenyzés szempontjából elismertebb, hiszen a FITA terepíjászat nemzetközi versenyei mind kvalifikációs rendszerűek, és a sport szerepel a Világjátékokon (World Games) is. Emiatt az EB-ken, VB-ken a küzdelem nagyon kiélezett, és sikereket elérni nagyon nehéz ebben a szakágban.
 
A terepíjász versenyeken jelöletlen, illetve jelölt távolságokon, szabványos lőlapokra lövünk. Jellemző a szakágra a célonkénti több (FITA-n 3) lövés lehetősége és a lőtávok igen széles skálája (pl. FITA-ban: barebow 5-50m, irányzékos íjak 10-60m). A körkörös tábla könnyen célozható, és igazságos pontozást biztosít. Ezek miatt a terepíjász versenyeken kevésbé számít a távolságbecslés képessége, a célok ismerete, de jobban az állóképesség valamint a folyamatos pontos lövések leadása, mint a 3D versenyeken. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy a puszta lőtudáson felül szükség van a terephez, fényviszonyokhoz való alkalmazkodásra is, mert a célokat gyakran nagyon nehéz beállásokból, meredek szögekben kell meglőni.
 
A különbségek mellett azonban rengeteg a rokonság is a testvér szakágakkal és vannak példák arra, hogy ugyanaz az íjász egyaránt remek 3D- és terep-, ill. pálya- és terepversenyző.
 
Ez a versenyforma tehát amellett, hogy önmagában az egyik legkomolyabb versenyzést jelenti, egyfajta átfedés, találkozási pont a vadász- és a céllövő íjászat között és remek gyakorlás, felkészülési lehetőség lehet akármelyik szakág íjászai számra.
 
A hazai minősítő versenyeken ezért a kiegészítő kategóriák segítségével mindenkinek megpróbálunk lehetőséget adni a részvételre.