2025. június 10-12. között a dél-Koreai Ulsan városa adott otthont a Tradicionális Íjászok Nemzetközi Akadémiai Szemináriumának, ahol Magyarországot dr. Rácz Attila képviselte.
A szeminárium többek között foglalkozott a hagyományos íjászat kulturális identitás megőrzésében játszott szerepéről, illetve a fiatalabb generációk megszólításáról. Szó volt még a tradicionális íjászatokhoz kapcsolható tudományos kutatásokról, valamint a történelmi íjászatot kiemelkedő szinten képviselő országok kölcsönös együttműködési lehetőségeiről.
A konferencia eredményeként 41 nemzet szakági szövetsége – közöttük a Magyar Íjász Szövetség –kifejezte ki jövőbeni együttműködési szándékát. Aláírták a világ íjásznemzeteinek összefogását jelképező dokumentumot (Korea-Ulsan Declaration: Nyilatkozat a Hagyományos Íjászat Fenntartható Fejlődéséért és Globalizációjáért), amely egyúttal egy világszövetség megalakításában testesül meg.
A nemzetközi együttműködés első közös eredményeként fog elkészülni a World Traditional Archery Center, továbbá 2025 őszén megrendezésre kerül az első – a World Traditional Archery Federation égisze alatt megrendezendő – világméretű hagyományos íjászverseny.