A pályaíjász szakágról
A pályaíjászat első pillantásra talán a legegyszerűbbnek tűnő szakág az íjászaton belül, mivel itt nincs szükség korhű öltözetre és felszerelésre, nem kell bajlódni a távolságbecsléssel, nincs szükség kiváló lovaglótudásra, nem kell hegyet-völgyet mászva magunkkal cipelni az egész felszerelésünket és különböző testhelyzetből leadni lövéseinket. Pályaversenyeken a lövések sík terepen, leginkább sportpályákon (kivéve a téli időszakot, amikor teremben, sportcsarnokban) elhelyezett lőlapokra történnek, meghatározott távolságra és meghatározott idő alatt a világ minden szegletében ugyan úgy.
Akkor mégis mitől tartják olyan sokan annyira nehéznek a pályaíjászatot? Egyszerűsége ellenére egy-egy versenyen a viszonylag nagy lövésszám miatt (teljes távú versenyen 144 lövést kell tenni, ahol a férfiak 90, 70, 50 és 30, míg a nők 70, 60 50 és 30 m-re lőnek) komoly fizikai és mentális felkészültségre van szükség, hogy lövéseink ugyan olyan pontosak legyenek úgy a verseny legelején, mint a legvégén. Távoktól függően, egy-egy sorozatban, hat vagy három vessző kilövése és természetesen a folyamatosan jó eredmény elérése nagyon stabil technikát, magas fokú összpontosítást és testi-lelki összhangot igényel. Ezt pedig csak kitartó gyakorlással, és nagy időráfordítással lehet elérni. A legmagasabb szinten lövőknél ez azt is jelenti, hogy az íjászat a sportoló hivatásává válik.
Talán a legismertebb pályaíjászati forma a mindenki által jól ismert, több színű (belülről kifelé: sárga, piros, kék, fehér és fekete) lőlapra történő lövésekből álló versenyforma.
Ebben a szakágban minden korosztályban rendeznek versenyeket. Hivatalosan két- féle íjtipussal, olimpiai reflex íjjal (recurve bow) és csigás íjjal (compound bow). Mindkét íjtipus irányzékkal és különféle stabilizáló illetve rezgéscsillapító eszközökkel van ellátva a minél pontos találatok elérésének érdekében.
A pályaíjászat hivatalos képviselője a világon a FITA (Federation Internationale de Tir a L?arc), amit 1931-ben a lengyelországi Lwow-ban alapított meg hét ország, melyek közt Magyarország is részt vett Anglia, Franciaország, Olaszország, Csehország, Svédország és az USA mellett.
A FITA mellett az IFAA (International Field Archery Association) rendszerében is lehet pályaversenyen indulni annyi különbséggel, hogy itt a FITA-val ellentétben yard-ban mérik a távolságot, továbbá kék-fehér lőlapra történik a lövés. Ez a versenyforma egyelőre kevésbé elterjedt hazánkban, pedig szinte az összes íjász stílusnak tartogat kategóriákat.
A világ legnagyobb versenyének is nevezett Olimpiai Játékokon az íjászat 1900-ban jelent meg. Ekkor, és még 1920-ig lehetséges volt, hogy egy íjász többféle módon is megmérettesse magát, hogy így több érmet is szerezhessen. Hosszú szünet után 1972-ben (München) tért vissza megújult formájában az íjászat az Olimpiára, melynek rendszere azóta is több változáson esett át. Így pl. 1988-ban (Szöul) bevezették a csapatversenyeket, 1992-ben (Barcelona) pedig a kieséses rendszerű versenyzéssel tették közönségbarátabbá, izgalmasabbá a versenyt. Az Olimpiai Játékokon mindeddig kizárólag olimpiai reflex íjjal lehetett versenyezni, de az utóbbi években mindig szó van a csigás íjak játékba viteléről is.
Magyarországon az 1930-as évek elejére tehető az íjászsport elterjedése, ekkor főleg a pályaíjászat volt a jellemző. Az első pályaíjász versenyt 1932-ben rendezték meg. Nemzetközi viszonylatban legnagyobb eredménynek Nagy Béla 1980-ban elért Olimpiai 5. helyezése számít. De természetesen európai és világversenyeken mindig akadtak sikeres magyarok az óta is. Hazánkban a csigás és olimpiai reflex íjak mellett újabban a pályaversenyeken részt vehetnek a barebow, vadászreflex és tradicionális íjjal lövők is, természetesen kisebb távokon.
Ma, a fejlett technikának köszönhetően csodálatosan precíz íjak állnak rendelkezésünkre. Azonban ne gondoljuk azt, hogy csupán az eszköz elegendő a jó és még jobb eredmények eléréséhez. Talán a pályaíjászat az a szakág amelyben a legnagyobb hangsúly a precizitáson van. De nem is annyira a találat precizitásán, - mivel az csak a végeredmény – , inkább a lövéshez szükséges mozgássor pontosságán. A pályaíjászatban valószínűleg ez az igazi kihívás, a pontos precíz mozgássor folyamatos ismétlése a lehető legegyformábban, az emberi agy, a test és az íj tökéletes összhangba hozása lövésről-lövésre a minél pontosabb találat elérése érdekében.
Ez egy nagyon érdekes folyamat, ami egyre több íjásznak ad hazánkban is kikapcsolódást és sikerélményt.
