A dél-koreai Gwangju adott otthont a 2025. évi Pálya Világbajnokságnak, ahol a világ legjobb íjászai mérték össze tudásukat.
Az esemény méltó helyet foglalt el a nemzetközi íjászversenyek sorában: kiemelkedő szervezés, rendkívül erős mezőny, valamint a távol-keleti éghajlat okozta sajátos kihívások jellemezték a világbajnokságot.
A változékony időjárás, a rekkenő hőség, a magas páratartalom és a monszunesők mind hozzátettek a verseny komoly kihívásaihoz, valódi próbatétel elé állították a sportolókat.
Magyar csapat
Magyarországot a férfi csigás íj kategóriában három versenyző képviselte:
• Balogh Csaba
• Szijártó László
• Orosz Viktor
A csapat vezetőjeként Elekes Gergő kísérte a versenyzőket.
Rangsoroló eredmények
A versenyen 121 induló volt a csigás férfi egyéni kategóriában 52 ország képviseletében. A csapat férfi verseny tekintetében 32 nemzet jelezte indulási szándékát.
A rangsoroló szakaszban mindhárom magyar versenyző kiválóan helytállt a rendkívül megterhelő körülmények között, a középmezőny erős részében végezve:
• Balogh Csaba: 696 pont – 60. pozíció
• Szijártó László: 689 pont - 81. pozíció
• Orosz Viktor: 687 pont - 86. pozíció
A verseny erejét mutatja, hogy a mezőny egyharmada, 43 versenyző 700 pont felett teljesített.
Csapatverseny
A rangsorolót követően még aznap kezdetét vette a csapatverseny kieséses szakasza.
A magyar válogatott első körben az olasz csapattal találkozott. (Az olasz csapat jelenleg a világranglista 6. helyezését foglalja el.)
A mérkőzés rendkívül szoros volt, a rendes körök végén 226–226-os döntetlen született, így szétlövés döntött a továbbjutásról.
A csapatunk nyomás alatt is kimagasló teljesítményt nyújtva hibátlan 30-as kört lőtt, míg az olaszok egy hibát vétettek, így a magyar csapat jutott tovább.
A következő ellenfél a világranglista 8. helyezett francia válogatott volt.
A mérkőzésen az időközben újra felerősödő széllökések komoly kihívást jelentettek, amelyhez a franciák jobban alkalmazkodtak, így 233–226 arányban megnyerték az összecsapást.
Válogatottunk végül a világbajnokság előkelő 9. helyén zárta a csapatversenyt, értékes világranglista pontokat szerezve ezzel az országunknak.
Egyéni párharcok
Az egyéni kieséses szakasz időjárása sem igért könnyeb körülményeket. A monszun és a hirtelen támadt vihar miatt a mérkőzések kezdete is csúszott, de végül a kieső párharcokat ebben az ideálisnak egyáltalán nem mondható időben rendezték meg. A magyar versenyzők szoros, kiélezett küzdelemben maradtak alul:
• Szijártó László 145–146 arányban kapott ki a brazil Da Silva Jairo Rodrigo (32. poz - 703 kör) ellen.
• Balogh Csaba 140–142-re maradt alul a spanyol Pardo Gutierrez Alvaróval (53. poz - 697 kör) szemben.
• Orosz Viktor 142–144 arányban veszített az el salvadori Nolasco Douglas Vladimir (27. poz - 704 kör) ellen.
Sajnos egyik versenyző sem jutott tovább a nyolcaddöntőkbe, igy a magyar küldöttség minden tagja tisztes helytállással, egységesen az 57. helyen végzett.
Összegzés
A Gwangju Pálya Világbajnokság egyaránt bizonyította sportolóink felkészültségét, küzdeni tudását és kitartását. A változatos és rendkívül nehéz körülmények között is sikerült nemzetközi szinten is figyelemre méltó eredményeket elérni. A magyar csapat méltón képviselte hazánkat, és értékes tapasztalatokkal térhetett haza, amelyek a jövőbeli versenyeken is kamatoztathatók.