Hírek
Az Universiade bírói szemmel
2019. július 3-a és 14-e között rendezték meg a 30. Universiade-t Olaszországban. Egészen pontosan Nápolyban és a környező településeken. A hivatalos edzés, a rangsorolók és a selejtezők Avellinoban, a döntők Casertában, a királyi palota előtti parkban zajlottak.
Avellion és Caserta település közötti távolság 65 km, ami azt jelentette, hogy a Casertában elszállásolt nemzetközi bírók napi két órát autókáztak. Mellettünk volt 15(!) olasz bíró is, akik Avellinóban laktak, így ők a döntők napjain autóztak sokat.
A verseny előkészületei kicsit kaotikusak voltak, a tényleges munkát kb. 2-3 hónappal a rendezvény előtt kezdték el. Addigra a versenyszervező bizottság összetétele két-három alkalommal változott. A résztvevők fuvarozása sokszor jelentett kihívást, hiába állt rendelkezésre 250 autó, kisbusz, valamint távolsági busz. Érkezésemkor is fejtörést okozott az önkéntesek számára, miként juttassanak el szálláshelyemre – végül Caserta belvárosának háromszori körülbuszozása, három-négy járókelő megkérdezése után a buszsofőr megtalálta szállásomat, mögöttem egy busznyi versenyezővel, edzővel, akik már – szintén – nagyon szerettek volna ágyba kerülni, lévén mindez jóval éjfél után történt. A haza utam is hasonló izgalmakat okozott: induláskor a megjelölt időpontban nem volt ott az autó, ami kivitt volna a reptérre. Szerencsére, a szállodánkban (a vízilabdás bírókkal és helyi rendőrökkel voltunk közösen elszállásolva) végig jelen levő helyi segítség, az egyetemista Marija gyors intézkedésének köszönhetően mindössze fél óra késéssel elindulhattam a reptérre. A már hajnali négykor hazainduló bíróért pedig lehet, hogy azóta is küldik az autót, ami kivinné őt a reptérre. (Még szerencse, hogy megunva a várakozást kiment a szállásától pár percre található vasútállomásra, ahonnan vonattal el tudott utazni.)
A vezetőbíró amerikai volt, én voltam a helyettese, rajtunk kívül még egy mongol, valamint egy szlovén ifjúsági bíró alkotta a WA által delegált bírói csapatot.
A verseny kezdete előtt megnéztük a szállásunktól pár perce épülgető stadiont, amely a döntők helyszínéül szolgált. Volt 66 nagy sátor – a fele is bőven soknak bizonyult végül. Az egyik ott dolgozó, főnöknek tűnő ember – akit többet nem is láttunk – mondta, hogy egy hét kell még, mire minden elkészül. Finoman jeleztük, hogy pont egy hét múlva ilyenkor éppen vége lesz a versenynek. Mint kiderült, a FISU (Nemzetközi Egyetemista és Főiskolás Sportszövetség) színeiben jelen levő, két évtizedes világverseny-szervezői tapasztalattal rendelkező Juan Carlos Holgado által jóváhagyott tervekhez képest jelentős eltéréseket tapasztalhattunk. Végül sok kompromisszummal, de a döntők napjának hajnalán, 2 órakor elkészült minden. Persze ez nem segítette a pálya bírói átvételét. Például a céltáblabírók számára nem volt kijelző, ami mutatta volna a találatokat, ami azért volt baj, mert a fedezék, (ahol addig tartózkodtak, amíg a lövések zajlottak) a céltáblák síkja mögött volt, így a csigás döntőkben kizárólag a hangosbemondóra tudtunk hagyatkozni a találatok menet közbeni beírásakor. Próbálkoztak egy okostévé beüzemelésével, vajmi kevés sikerrel. A meccsek kezdetekor sikerült a Youtube-ra csatlakozni vele, gondoltuk, ha nincs más, nézzük az élő közvetítést. Azt, ami, mint rögtön kiderült, bő két perces lemaradásban volt a valósághoz képest. Vasárnap már legalább ráláttunk a lőlapokra.
Az avellinói napokat a helyi futballklub műfüves focipályáján töltöttük. A talaj miatt nemcsak felülről, valamint a beton lelátóról, de alulról is dőlt a forróság. Ezt néha kisebb-nagyobb széllökések enyhítették. Nekünk jól esett, a versenyzőknek már kevésbé. A rangsorolók során kevés szépen szálló nyílvesszőt láttam. Még a koreaiakét is megzavarta a kavargó szél. Érzékeltetésül: 32 tábla volt felállítva, a 16. és 17. között volt kéttáblányi távolság. Előfordult olykor, hogy a bal oldalon balra, a jobb oldalon jobbra lengtek a zászlók!
A versenyen ugyan született új Universiade rekord, de nem voltak igazán kiemelkedő eredmények. Az élvonalba tartozók inkább a verseny kezdetekor befejeződő berlini világkupa fordulón és/vagy a második felébe belenyúló tokiói olimpiai tesztversenyen szerepelhettek. Vagy nincs is 18-25 év közötti felsőoktatásban tanuló íjászuk.
A hangulat sokkal lazább, kötetlenebb volt, mint egy világkupán, világbajnokságon. Vidám színfolt volt egy szaúd-arábiai olimpiás lány, háta mögött a ballonkabátba, hosszúnadrágba, fejkendőbe öltözött edzőjével, aki végig mosolyogva, jókedvűen próbálkozott a szinte lehetetlennel: eltalálni a céltáblát; több mellét lőtt, mint ahányszor eltalálta a táblát.
Az egyetlen eltérés a WA versenyekhez képest a lebonyolításban annyi volt, hogy kétfős csapatok versenyeztek a szokásos három helyett. Ez nagyon népszerűnek bizonyult, a WA-tól érkezett visszajelzés szerint nekik is tetszett. A kisebb létszám lehetővé tette, hogy olyan nemzetek is részt vegyenek a csapatversengésben, amelyek nem tudnak három versenyzőt küldeni. Ráadásul, az olimpiás férfiaknál a svájci csapatot egy testvérpár alkotta. Ugyanígy, a csigások vegyes csapatainak versenyében egy csapatban tudott lőni egy észt testvérpár, akiknek nem mellékesen az édesanyjuk az edzőjük.
Az hogy az elvárások mások, mint egy nagy WA-versenyen, talán akkor jött ki a leginkább, amikor mondtam a céltáblabíróknak a döntők elején, hogy nem kell megvárni a hármas sípszót, ha kinn van minden vessző a táblában, lehet indulni értékelni. Gyorsítandó a versenyt, illetve csökkenteni az üresjáratot a versenyzők, nézők számára (utóbbiak talán 100-an voltak szombaton, vasárnap 200 körüli lehetett a létszámuk). Alig két meccs telt el és ránk szóltak, hogy ne siessünk ennyire, már több mint 10 perccel az időrend előtt járunk. Köszönhetően kisebb részt ennek, nagyobb részt annak, hogy minden meccs hamar véget ért. Összehasonlítva ezt és a WA-versenyek szinte görcsös sietségét, hogy menjen minden időben, mert üresjárat és élő TV-közvetítés, ez maga volt a megtestesült kényelem.
A döntők két legizgalmasabb, legkritikusabb pillanata egyaránt a koreaiakhoz köthető. A csigás férfiaknál az egyik koreainak gondja volt az elsütőjével. Az első vessző után lecserélte, hogy azután a másik elsütővel rögtön a táblák alatti emelvény alá lőjön… Már itt el is vesztette a meccset a kumulált pontszámítás miatt. A meccs vége felé pedig a tábla felett lőtt el, a 80m-en levő paravánba állt bele a vesszője. Ez biztonsági szempontból volt, illetve lehetett volna kritikus, lévén az említett paravánt előzetesen bő 3 m magasnak ígérték, a végén alig volt több mint 2 m. Ugyanígy, de már pozitív értelemben kiemelkedő pillanat volt a két koreai olimpiás nő meccse: 5-5 után szétlövés következett. Mindketten 10-est lőttek, így újabb szétlövés következett, amikor már eldőlt a meccs.
A versenyen két magyar induló volt: az olimpiásoknál Banda Árpád, a csigásoknál Orosz Viktor. Árpi nagyon jól kezdte a rangsorolót, de végül elmaradt a várakozásaitól, a középmezőnyben végzett. A kiesős versenyben sem lőtt olyan jól, mint két éve, amikor csak koreaiak előzték meg és lett negyedik végül. Viktor ellenben az első nyolcban végzett a rangsorolóban, a későbbiekben azonban ő is hamar kiesett. Mindez sajnos azt jelentette számomra, hogy továbbra sem jött el az a pillanat, amikor olyan versenyen bíráskodom, ahol magyarok is érdekeltek a döntőkben.
A 8-10 fő pályaépítő, pályamunkás mind gyakorlott olasz önkéntes volt, hiba nélkül tették a dolgukat.
A versenyadminisztrációt természetesen az Ianseo, szintén sokat látott tagjai vitték – igaz, itt szerződésbeli okok miatt egy másik cég neve alatt.
Az olasz bírókról is csak jókat lehet mondani. Néha ugyan picit bizonytalan volt egyik, másik, de egyértelműen érződött, hogy sok nagy és sok nemzetközi versenyt rendez az olasz szövetség. A kommunikáció volt néha nehézkes, 4-5-en tudtak úgy, ahogy angolul, egy pedig jól.
A verseny végén mindenki (a pályaépítők, a bírók, a versenyadminisztrációs csapat, na és persze a FISU-t és a WA-t egyszerre képviselő három szakember is) boldog volt, hogy a néhány, menet közben felmerült probléma, nehézség, kényszer szülte kompromisszum ellenére egy jól sikerült versenyt tudhat maga mögött.
Hegedűs András
WA nemzetközi bíró
