Az előadásra íjászok, edzők, barátok és családtagok jöttek el. A vetítővászon előtti asztalon olimpiai emléktárgyak, relikviák sorakoztak. Az előadók a hivatalos olimpiai ruházatban érkeztek, így öltözetük is az ötkarikás játékokhoz illeszkedett. 

A kezdetek

Arra, hogy pontosan hogyan kezdődött Matyi és Attila sportoló-edző kapcsolata, mindketten kicsit másképpen emlékeznek. Talán azért, mert nem egy éles időpontról, hanem egy ismeretségből, sporttársi viszonyból kialakuló folyamatról beszélhetünk. De a végeredményt tekintve, ahogyan Attila megfogalmazta „mindig a sportoló választ magának edzőt”, és az ő esetükben sem volt ez másként.

A közös munkát 2018-ban kezdték el, és rögtön abban az évben Matyi részt vett élete első nemzetközi versenyén. A görögországi Junior Európa Kupa tökéletes alkalom volt arra, hogy a fiatal íjász ráérezzen a nemzetközi versenysport ízére, hogy megtapasztalja – ahogyan fogalmazott – „ez a terep nem piskóta”. Patrasból hazatérve megszületett Attilában és Matyiban a közös cél: 2019-ben, a Junior VB-n kell igazán jól szerepelni. (Sikerült elérniük a világbajnoki 9. helyezést, Matyi menetelését az a koreai íjász állította meg Madridban, aki végül megnyerte a VB-t.)

Az élsport kapujában

Matyi sportkarrierje nagy lendületet vett 2020-ban, amikor is az év szeptemberében bekerült a Magyar Honvédség Sportszázadába. Ahogyan Attila fogalmazott, nem lehet élsportot másodállásban végezni, és Matyi az új élethelyzetének köszönhetően immár heti 5 napos edzéstervekkel dolgozhatott, „tervezhető lett a felkészülése”. Bár a pandémiás helyzet miatt 2020-ban nem volt külföldi versenye a sportoló-edző párosnak, viszont lehetőség adódott egy intenzív felkészülésre.

2021-ben a horvátországi Porec-ben kezdődött el a nemzetközi versenyszezon a magyar sportoló-edző páros számára. A porec-i  GP-n Matyi 636-os pontszáma jó lendületet adott az évnek, hiszen már kézzelfogható közelségbe került az olimpiához szükséges 640-es kvótaszint. A következő versenyen, amely a soron következő kvótaszerző rangadó helyszínén szerveztek, nem jöttek úgy a pontok. Attila ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szeles pálya kihívásait nem tudta jól kezelni Matyi. Itt fogalmazódott meg bennük, hogy valamit változtatniuk kell, a felkészülés során szükséges egy stabil pontszámra felépíteni a versenyzőt, aki így azt az adott szintet minden körülmények között el tudja érni.

Az Antalyai mélypont után a hazai évadnyitó versenyen Matyi 648-as lőtt pontjával elkezdett kimászni a gödörből. Szükség volt a pozitív élményekre, hiszen a hazai versenyek után (az Évadnyitót egy sikeres Malév Kupa is követte) ismét Antalyába az Európa Bajnokságra utazott Matyi és Attila. Ezen a versenyen már érezhető volt, hogy a kis magyar csapatot (Attilán és Matyin kívül Orosz Viktor versenyző, és Tóth Csaba nemzetközi bíró is kiutazott a versenyre) észreveszik, és számon tartják más nemzetek csapattagjai is. Matyinak lehetősége nyílt több neves és tapasztalt íjásszal gyakorolni a rangsoroló előtt, és ahogyan fogalmazott „megköttetettek az első barátságok”.

A versenyről hazaérve újrahangolták a felszerelést, mert a versenyen feltűnt nekik, hogy nem úgy szállnak a vesszők, ahogyan azoknak kellene. 

A gyanú beigazolódott, az íjhoz más keménységű vesszőket kellett beszerezni, amelyekkel meglepően jó pontok születtek az edzéseken. Az időzítés nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen a párizsi utolsó kvótaszerző verseny már ott volt a küszöbön.

A június 21-27 között rendezett Kvótaszerző versenyt senki nem felejti el, hiszen Matyinak sikerült kvótát szereznie a Tokiói Olimpiára, és ezzel 25 év elteltével újra lehetősége nyílt egy magyar íjásznak, hogy szerepelhessen az ötkarikás játékokon.

Utazás az Olimpiára

A párizsi versenyen Matyi edzője nem tudott kint lenni versenyzőjével (Matyi kísérője Siteri Sándor volt), de a kvótaszerzés utáni napokban felpörgő események tükrében Attila magyarországi tartózkodása létszükségletté vált. Az olimpiai részvételhez kapcsolódó rengeteg adminisztráció, vizsgálat, kommunikációs kötelezettség, a MOB által előírt tömérdek feladat ellátása alig két hétbe tömörült. Az előadók visszaemlékezve erre az időszakra azt mondták, hogy mindenre áldozni kellett időt, csupán arra nem tudtak, ami a legfontosabb lett volna: az edzésekre.

A COVID miatt a kiutazás nagyon körülményes volt. A rengeteg ellenőrzés, csak tetézte a 6 órás időeltolódás okozta stresszhelyzetet, így a magyar páros első tokiói napját a tervezettől eltérően, pihenéssel töltötte.

Az olimpiai faluban egyhangúan teltek az órák. Minden nap azzal kezdődött, hogy letesztelték a versenyzőket, és a COVID-tesz eredményétől függött, hogy kimehet-e edzeni a sportoló a pályára. A versenyzőket szállító buszok ajtajait és ablakait minden indulás előtt leplombázták, és csak a gyakorlópályákra történő megérkezéskor törték azokat fel. Az olimpiai falu lakói Tokió városát csupán a lezárt autóbuszok ablakaiból szemlélhették.

A szigetország éghajlatára jellemző a magas páratartalom, amire Matyiék figyelmét is felhívták a szervezők. A rendszeres és bőséges folyadékbevitel kulcskérdés volt a versenyzők számára. A gyakorlópályán lehetőség volt a versenytársakat megfigyelni, valamint felkérni őket imitált kiesőzésre, gyakorlásra. Végre azt érezhették, hogy a többi ország íjászai részéről megnyílik feléjük a kommunikációs csatorna partnerként tekintenek rájuk.

A verseny

Visszaemlékezve Mátyás elmondta, hogy talán a rangsoroló napján volt a legmelegebb olimpiai nap. Ezt még az is tetézte, hogy óriási médiajelenléttel együtt élve kellett versenyezniük az íjászoknak. A hatalmas nyüzsgést többéves nemzetközi versenyrutinnal lehetett volna jobban kezelni, amivel Matyi még nem rendelkezett. Így nem csoda, hogy a magyar versenyzőt megzavarta ez a helyzet. Ráadásul az erőteljes média jelenlét zavarta az edzőjével történő versenyközti finom kommunikációt is.

A rangsoroló után az esti órákban az olimpiai megnyitó kicsit oldotta a magyar párosban felgyülemlett feszültséget. Szükség is volt erre, mert amint azt Attila megfogalmazta, a versenyen, amint az elkezdődik, „összeszorul az ember az olimpia súlya alatt”.

A kiesőzés kapcsán már nincs idő korrekcióra, akkora a pörgés, hogy ott a versenyzőből csak az tud kijönni, amit a felkészülés alatt magába szívott. „Edzőként egy megsemmisülés volt az az élmény, hogy nem tudok érdemben segíteni”- fogalmazott Attila.

A két versenynap alatt tapasztalt érzésekről elmondták, hogy amíg a rangsoroló után az járt a fejükben, hogy „ezt most hogyan fogjuk megmagyarázni”, addig a kiesőzés után azt érezték, hogy „ide még vissza kell jönni”.

 

Mit hoz a jövő?

A Tokiói olimpiai részvétel kapcsán Attila úgy fogalmazott, hogy a rengeteg befektetett munkán felül a szerencsének, a COVID által alakult helyzetnek is köszönhető a kijutás, „2021-ben a technika még nem volt tökéletesen meg, de a lelkesedés és az akarat már igen.”

A bő három órás élménybeszámoló zárszavaként elmondták, hogy bár még nem lőttek folyamatosan olimpiai szinten, de jó úton haladnak. Nagy a nyomás, hiszen tudják, hogy nőnek az elvárások. Nem lesz sétagalopp az elkövetkezendő 3 év.