Mi, hétköznapi emberek az időnk nagy részében a jövőbeli dolgainkat tervezgetjük, a lehetőségeinket latolgatjuk, vagy éppen a múlt eseményein rágódunk, elemezzük és magyarázzuk a történteket. A probléma ott kezdődik, ha az effajta „működési módból” nem tudunk kilépni, ha az állandó elemzéseken élesített elménk kattogását nem tudjuk megfelelően elcsendesíteni. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor akkor – és csakis akkor – lehetünk sikeresek, ha képesek vagyunk teljességgel és osztatlan figyelemmel a jelenre, az adott pillanatra koncentrálni. Kakas István íjász, aranyérmet szerzett idén júliusban a wroclawi világjátékokon. Vele beszélgetve arra voltam kíváncsi, hogy mi történik az emberrel akkor, ha a világ legjobb húrfeszítői közé küzdi be magát.
Most elértél a csúcsra?
Mondhatnám, hogy igen, elértem egy csúcsot, és itt most jóllakottan hátra dőlök, de mégsem. Nem csak elérni, de megtartani is fontos ezt az eredményt, és ez lesz a nehezebb. Egyébként a világbajnoki címem, amit az íjász pályafutásom elején célként megfogalmaztam még nincs meg. Ennek elérésére 2018-ban lesz egy lehetőségem. Jelenleg ott vagyok a világ top berbósai között, akik közül bárki megnyerheti majd a világbajnokságot. Pontosan tudom, hogy hiába lövök jól, ha a versenyen egy jobb formában lévő íjász megver 1 ponttal vagy akár egy milliméterrel. Ez innentől kezdve formaidőzítés és fejjáték.
Az eredményes íjász fejben jó?
Az eredmények eléréséhez vezető út eleje nehéz fizikai munkából áll. Banda Tibor edzőm mondása szerint „egy jó íjászt az különbözteti meg a többitől, hogy hány 10-est tud egymás után lőni”. De idézhetném Tom Bil volt szövetségi kapitányt is, aki úgy fogalmazott, hogy „mindenki hibázik, a bajnokok kevesebbet”. El kell jutni odáig, hogy 10-est lőni (terep versenyen 6-ost) nem kunszt. Ha ez megvan, akkor innentől kezdve nem szabad foglalkozni azzal a gondolattal, hogy milyen jó volna még egyet és még egyet betenni a céltábla közepébe. A mozgás legyen fontos, amivel kivitelezhetem a jó lövést, és nem a ténylegesen elért pontszám. Az csupán egy következmény. És az már ugye egy másik idősík.
Hogyan lehet az éppen meglőtt pontszámok okozta pozitív vagy negatív gondolatokon kívül kerülni?
A titok nagyon egyszerű: maradj a lővonalban! Azaz ne foglalkozz azzal, ami azon túl történik. Tisztán emlékszem arra a versenyre, amikor először nyertem meg egy döntőt úgy, hogy ez a gondolat határozta meg az ottani tudatállapotomat. Egy olyan versenyzővel kellett lőnöm, akitől előtte mindig kikaptam. Sikerült lecsendesülnöm és csak a feladatomra összpontosítani. És ott, akkor pontosan tudtam, hogy nem az a dolgom, hogy 6-osokat lőjek, hanem hogy a jó lövés kivitelezését szolgáló mozgásokat végigcsináljam.
Egy bajnok tehát egy négyzetméternyi területen éli meg a versenyzést?
Így is fogalmazhatunk. Az íjásznak van egy négyzetmétere, ami ott, és abban a pillanatban az övé. Ami azon kívül van, azt se jobbá, se rosszabbá nem tudja tenni. Ha egy versenyen azon gondolkodom egy lövés után, hogy az miért lett olyan, amilyen, akkor azzal már a következő lövésemet büntetem.
Ez a tudatállapot megjelenik az életed más területén is?
Az életben ezt nehezebben teszem meg, mint az íjászatban. A lányom jobb ebben.
Milyen formában voltál a Világjátékok kezdetén?
Ebben az évben mindent megtettem, amit lehet. Megjavítottam a 2009-es összetett országos csúcsomat, pedig nem voltak a versenyen ideális körülmények. Folyamatos fejlődést produkáltam, és az edzőm is úgy érezte, hogy ennél többet most nem tudok kivinni magammal a világjátékokra. Nagyon fontos, hogy az ember ne várjon el magától többet, mint amire képes. Ha ezt a határt túl akarja tolni, nem látja azt reálisan, akkor az az eredményeire nagyon rossz hatással lesz. A kérdésedre válaszolva: jó formában voltam, és tisztában voltam azzal, hogy mire vagyok képes.
Ki a példaképed?
A példaképek az életem során változtak. Jelenleg Zsivoczky-Farkas Györgyi hétpróbázó az, akire felnézek. Bár nem szerzett érmet az olimpián, de gyakorlatilag minden számban élete legjobbját nyújtotta, és végül egyéni csúcsot ért el. Az, hogy ez most a nyolcadik helyezésre volt elég, az mellékes. A lényeg, hogy megtett mindent, hogy kijöjjön belőle a legtöbb.
Jövőre világbajnokság. Mi az, ami fókuszba kerül most a felkészülésed során?
Azt a hátmunkát fogom folytatni, amit elkezdtünk Tibivel és Margit nénivel. Ha már nyertem egy világjátékok aranyat, ideje megtanulnom lőni is. Tavaly nagyon sok futás és biciklizés jellemezte az edzéseimet. Ez az idén elmaradt, így az állóképességre most nagyon rá kell feküdni, illetve az izmok erősítése is fontos szerepet kap. Nem csak a hátizmoké, hanem a törzs- és a térd körüli izmoké is egyarán. Ezeken túl az egyensúly és mozgáskordinációs gyakorlatok színesítik majd a palettát. A napi lövésszám az ugyanúgy meglesz, mint tavaly: 180 lövés esténként. Ezzel jött meg egyébként az a hátmunkám, amit mindig is szerettem volna.
A felszerelésed változik-e valamit?
Ez a középrész, már megvan lassan 10 éve, a karok kétévesek, az íjon gyakorlatilag nem változott semmi. Most kipróbálok egy plusz markolatsúlyt, amitől egyelőre úgy tűnik, hogy stabilabb maga az íj. A markolaton fogok még picit változtatni. Nem vagyok a nagy variálások híve. Ami működik, azon nem változtatok, csak maximum finomítok. A nagy változás nem a felszerelésemben, hanem magamban megy végbe. Nagyon nagy hangsúlyt fektetek a mentális felkészülésre és a mentális regenerációra. Az ember elsőnek megtanul lőni, aztán megtanul győzni, majd megtanul bajnoknak lenni. Én jelenleg ez utóbbi fázisban élek. Hozzá kell szoknom, hogy ott vagyok a legjobbak között, és ez nem frusztrációt, hanem magabiztosságot kell, hogy adjon.
Szabó Zsolt
__________________________________________________________
Kakas István egyetemista korában kezdte el az íjászatot, és két edzésre volt szüksége ahhoz, hogy eldöntse, ebben a sportban szeretne professzionális szintet elérni. Az évek során megérett benne, hogy olimpiára valószínűleg ezzel az íjjal nem fog kikerülni, de egy Európa-bajnokság, egy világbajnokság vagy egy világjátékok mindenképpen elérhető a számára.
Elsősorban szabadságérzetet ad Istvánnak a természetben megélt íjászat, másfelől kihívást jelent számára. Nem véletlen a kategóriaválasztása sem, hiszen egy csupasz íjjal – amivel lő – sokkal nehezebb a pontos találatot elérni, mint egy irányzékos felszereléssel. Kipróbálta az olimpiai és a csigás íjakat is, de ezek nem adták meg számára azt a szabadságot, azt a kihívást, amit a csupasz íj. Amint azt elmondta, élete során is gyakran a nehezebb oldalról közelíti meg a dolgokat.