Négyfős csapat képviselte hazánkat az idei Junior Európa Bajnokságon: Végh Lili Luca (CU21W kategória), Csernák István (CU21M kategória), Karakas Barnabás (CU18M kategória) és Tóth Csaba (team manager). A versenyt a romániai Ploiesti város Hipodromul lóversenypályáján rendezték. A bajnokság élményeiről Tóth Csaba írt beszámolót.

Junior Európa Bajnokság és Európa Kupa II. forduló
Az utazás gördülékenyen zajlott, poggyász és sportfelszerelés feladása simán ment, és kifejezetten jól jött a priority szolgáltatás a reptéri tömegben. Érkezéskor az íjakat kicsit keresgélni kellett, de szerencsére minden felszerelés időben a sportolóinkhoz kerültek.

A Tiara Hotelben szálltunk meg Ploiesti város nyüzsgő szívében, de mégis csendes utcában. A hotel épp felújítás alatt állt, így a szobáink frissen kozmetikázottak voltak, nagyon meg voltunk elégedve velük. Megérkezéskor már ebéddel fogadtak minket, ami kellemes meglepetés volt számunkra, mivel csak vacsorára számítottunk. A verseny egész ideje alatt kiváló kiszolgálásban volt részünk, bőséges étkezés, segítőkészség minden téren.

Ploiesti egy nyüzsgő, élettel teli nagyváros. Az utcák tisztasága, a hatalmas melegben is zöld parkok és szökőkutak kellemes légkört sugároztak. Megérkezésünk napján épp városi fesztivált tartottak, koncertekkel, kirakodóvásárral. Békés hangulat, komoly rendőri jelenlét, ami jellemző volt egész héten bárhová mentünk, sehol nem tapasztaltunk semmiféle negatív vagy fenyegető szituációt.

A verseny számokba szorítva: 38 ország, 363 versenyző, 484 összes résztvevő. A két évvel korábbi lilleshalli EB-n: 30 ország 297 versenyző és 395 összes résztvevő. Komoly létszámnövekedés zajlott le tehát, ami az Európa Kupa szófiai I.- fordulójához képest is szembeötlő: 27 ország 272 versenyző és 342 összes résztvevő.

És nem csupán létszámbeli volt az erősödés Szófiához képest: egyes országok a sanghai világkupán szerepeltetett felnőtt válogatottakat is bevetették most. Az RU21 férfi és női kategóriát is olyan versenyző nyerte, aki két hét múlva már az olimpián fog versenyezni, de csigásban Barninak, Lilinek és Istvánnak is jutott olyan vetélytárs, aki a török illetve izraeli felnőtt válogatott tagja volt a Világkupán. Meg is nyerte mindhárom a kategóriáját itt az EB-n. Teljes erődemonstráció volt jellemző a kísérők terén is, az olimpiai bajnok Mete Gazoz edzője vezette a török csapatot, az olaszok vezetője a kétszeres olimpiai ezüstérmes Di Buo, de Marco Galiazzo egyéni és csapat olimpiai bajnok is segítette az olasz fiatalokat, hogy csak néhányat emeljek ki a nagy nevek közül. Kijelenthető, hogy mindenki ott volt ezen a tornán, aki számít.

 Mi is ott voltunk, 4 fős csapatunkkal 6 csapatnál voltunk nagyobbak a 38 nemzet közül. A törökök 39 fős csapattal voltak a legnagyobbak, 21 versenyzőjüket 18(!) fős stáb szolgálta ki. Az olaszok a maximális 24 versenyzőt 6 kísérővel megoldották. Portugália és San Marino zárta a sort 1-1 versenyzővel-kísérővel.

A pálya ennek megfelelően nagyra lett méretezve, 64 vesszőfogó a versenypályán, 25 vesszőfogó az edzőpályán. Nem törpült el tehát az torna számára kialakított hely a hatalmas méretű és teljesen nyitott lóversenytéren. A versenyhelyszínen állva lenyűgöző volt a Kárpátok távoli koszorúja, amely a horizontot zárta, a többi irányban pedig pusztaság, kilométerekkel arrébb panelházak, gyárkémények.

Meg is lepte a hatalmas nyílt térben hömpölygő szél a versenyzőket. Valódi erejét azért becsülte szinte mindenki alá, mert kezelhetőnek tűnt. Itthoni viszonylatban – a Malév pályán – egy ilyen érzetű szélben még jól el vagyunk, itt viszont váltakozó hullámokban kacérkodott velünk a szél, és táncoltatta a kilőtt nyílvesszőket hol jobbra, hol balra. A rangsoroló eredményein jól látható a szél okozta meglepetés: egészen gyenge eredmények születtek a rangos mezőny valós tudásához viszonyítva. A hőségről csak annyit, hogy az itthoni kánikulát még megfejelte 1-2 fokkal az ottani, így a hőmérő higanyszála olykor-olykor a 40-es számmal barátkozott.

Mindehhez adott volt egy puritánul kialakított versenypálya. Hatalmas távolságokat megtéve, homokon, emelkedőkön átvergődve lehetett a buszoktól kizarándokolni, a szinte berendezés nélküli sátrakig. Egy-két asztal pár sörpad és ennyi. Hamar megteltek az árnyékot adó helyek, padra leülni nem sok esély volt. Az íjakkal telepakolt sátrak alá néha még beállni sem lehetett könnyen. Mindenki próbálta árnyékkal védeni a felszerelését, csak közvetlenül a kezdés előtt vitték ki azokat a pályára. A büfében popcorn és kávé tejjel, amíg a tej el nem fogyott, meg néhány fajta cukros üdítő. Ebéd a hotelekben volt (nem a megszokott pályán ebédeltetés), így aztán ha az embernek délelőtt és délután is szerepelt versenyzője – mint sok csapatfőnöknek velem egyetemben – esélye nem volt elbuszozni a hotelbe és időben vissza a pályára egy ebéd elfogyasztása után. Szerencsémre olyan csapattal voltam, akik teljesen maguktól becsomagoltatták az ebédem a hotelben, és kihozták nekem a pályára!

A WC-k szintén nagy távolságra, az akadálypályának is beillő lóverseny pályán keresztül voltak csak megközelíthetők, emiatt volt, hogy le kellett állítani a versenyt, mert nem tudtak elszaladni a versenyzők két sorozat között a toalettre, és a távok között is hosszabb szünet volt. Mindez a 40 fokban ugye, amikor sokat kell inni, de közben jó lenne mielőbb végezni és elmenekülni a napról… Komoly ivási-pisilési taktikát kellett kidolgozni, ha az ember nem akart bajba kerülni.

Volt egy íjtároló nagy helyiség, amely jó volt pihenésre, lehűlésre is, persze ez is messze a pályától. Az itteni WC-ket azonban lezárták, így az ezirányú szükségleteket csak egy másik épületben lehetett kielégíteni, ahol viszont pihenni nem lehetett. Szék volt pár darab eldugva. Azonban hamar kiderült, hogy miért rejtegették őket: miután megtalálták a pihenni vágyók a székeket és ráültek, sorban nagy reccsenésekkel törtek szét alattuk. Szóval maradt a kinti hőmérséklethez képest baromi hideg kövön ücsörgés, vagy állva „pihenés”.

A versenyt tekintve az első komoly problémát a csütörtöki vihar okozta. A délutáni U21-es kiesős szakasz elkezdése előtt, szinte a semmiből, ránk tört egy zivatar, erős széllel, villámlással, felhőszakadással. Na, ekkor derült ki, hogy a pályán felállított közel 100 vesszőfogóból egyetlen egy sem volt a talajhoz kikötve vagy rögzítve, csak az állványhoz. Alig pár tábla maradt állva, romba dőlt az egész versenypálya. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem verseny közben jött a vihar, így „csak” az edzőpályán törtek ripityára az ott gyakorlók vesszői. A finnek pl. komoly károkat szenvedtek, alig maradt annyi vesszőjük, hogy folytathassák a versenyt. Mi ezt is megúsztuk. Két óra csúszással folytatódott a verseny, miután az edzők, csapatvezetők aktív közreműködésével rendbe hoztuk a pályát, és kikötöttük a vesszőfogókat.

Aznap 13:30-kor érkezett a pályára Lili és István. 14-óra körül jött a vihar. Lili végül 16:40-ig várt a meccsére a vihar után újra visszatérő perzselő hőségben, Istvánnak 18:45-ig kellett kihúzni, mire a meccsére sor került. Ekkor újabb csavarok jöttek, például eszébe jutott valakinek – több mint 2 órás programcsúszás közben azzal foglalkozni –, hogy minden versenyző mögött csak egy official lehet, mindenki más menjen távolabb. Egészen addig a napig fürtökben hangoskodtak a versenyzők mögött az éppen szurkolói minőségben jelen lévő csapattársak, néha alig fértünk oda Barnival a saját íjához a spanyoloktól, horvátoktól. Mindegy, Lilit megkértem, hogy menjen hátra, hogy ne adjunk okot a bíróknak arra, hogy bezavarjanak István meccsébe, ahogyan a norvég srácnak, aki mögött ugyan csak egyetlen és csendben távcsövező csapattárs volt, de mivel nem volt csak versenyzői akkreditációja látványosan elhajtották.

Elkezdődött végre a belövés Istvánnak. Még legelső nap, a TM meetingen kihangsúlyozták, hogy minden újonnan belépő kategória 3 sorozat belövési lehetőséget kap az első meccse előtt. Ezután kicsit furcsa volt, hogy az aznapi programban csak 5 perc volt adva belövésre, hogy hány sorozat lesz az nem volt oda írva, de én ezt betudtam a vihar miatti káosznak, hiszen többször átírták már menetközben a menetrendet. Be is mondták, hogy kezdődik a belövés. Azonban a következő sorozatban semmit nem mondott Henk, az egyébként folyamatosan szövegelő és időnként dezinformáló műsorközlő. Én nézegettem a többi vesszőfogót, hogy lássam, a szél mennyire viszi a többiek vesszőit, és láttam, hogy többen 4 vesszőt is kilőttek, de hát belövés van, ez nem számít – gondoltam. Amikor kimentek a táblához a versenyzők, látom, hogy némi zavar van a rendszerben, aztán elkezdték beírogatni a találatokat. Kiderült, hogy amit az előbb lelőttek, az már értékelt sorozat volt. A kutya sem mondta, hogy a versenyen először és utoljára, csak itt és csak most egyetlen sorozat belövésre van idő, és a második már értékelt sorozat. Csigás oldalon a kiforgatott pontszámok alapján láttam 5 olyan versenyzőt, akinek le is vonták a legjobb találatát a 4. kilőtt vessző miatt. 17-18 pontokat forgattak ki a 28-29-30-ak között. Olimpiai oldalon a szettpontokból nem derült ki, hogy hányan szaladtak bele a félreinformált szituációba, és lőttek több mint 3 vesszőt abban a hitben, hogy belövés van, de mondjuk szettrendszerben még ki lehet korrigálni egy ilyen malőrt, csigás oldalon 5 embernek az az egy M a kiesést jelentette. Szerencsére István nem szaladt bele ebbe sem. Ez a délután tökéletes példája volt annak, hogy egy nem tervezett esemény miatt, hogyan fordul át káoszba egy addig többnyire rendezett mederben zajló verseny.

Aznap délelőtt, Barni kiesős meccsei alatt még minden terv szerint zajlott, és a szél is szinte állt. Meg is jöttek a pontok a magyar fiúnak, nagyon szépen egyenletesen hozta a sárgákat és a meccseket. Eljutott a negyeddöntőig. Itt már az U18-ban megszokott pontszámokat jóval meghaladó, a felnőtt EB színvonalán lövő, és felnőtt válogatottban edződött ellenfelek közül a német riválisánál bizonyult gyengébbnek 147-143 arányban. Ez a német fiú és több versenyző is a nap folyamán meglőtte a 149 pontos érvényben lévő Európa csúcsot. 

Mindent összevetve kijelenthetem, hogy ez a verseny egy igazi kiképzőtábor volt mindannyiunk számára. Gyakran extrémmé fajuló időjárási körülmények, puritán környezetben töltött többórás várakozások, bizonytalankodások a verseny menetében. Ezt azonban egészen kitűnően kezelték a versenyzők, pedig lett volna alkalom bőven kiborulásokra, azonban a csapat végig mintaszerűen vette az akadályokat, megoldáscentrikusan, egymást segítve és bátorítva reagáltak a különféle helyzetekre, megpróbáltatásokra. Én személy szerint még súrlódás szintű konfliktust sem éreztem egész héten, pedig teljesen érthető lett volna egy-egy kritikus pillanatban, amikor kibillen valaki a lelki egyensúlyából, hogy ezt a csapatra, vagy rám terhelje, de semmi ilyesmi nem történt! Profi sportolói hozzáállást tanúsítottak mindhárman egy egész héten át, bármiféle megpróbáltatást is tartogatott az számunkra, le a kalappal a srácok előtt! Műszaki problémáink sem voltak az íjakkal, végig bírták a strapát. (A távcsöveknek már nem volt ilyen szerencséjük, bocs Attila… )

Szeretném megköszönni a szülőknek, felkészítő edzőknek, hogy ilyen jól végezték a dolgukat!  Biztosan tudom, hogy jó úton járnak, és nagyon remélem, hogy ez a verseny egy olyan tapasztalat- és élmény-csomagot jelent a résztvevők számára, ami megfelelően feldolgozva, hosszú távon meghatározhatja a további felkészülés irányát, menetét. 

Köszönöm a MISZ-nek, hogy képviselhettük a hazánkat, és megmutathattuk, hogy részesei vagyunk az íjászok nagy nemzetközi családjának! Külön köszönet Windischmann Mercédesz főtitkárnak, aki leszervezte az utazásunkat, nevezésünket, nagyon megkönnyítette a versenyzésre való koncentrálást, hogy kompromisszumok nélküli kijutást biztosított, kiváló szállást szerzett nekünk! Voltak csapatok, Grúzok például, akik nagyon panaszkodtak a hotelre, nem volt légkondi, rossz volt az étel, stb. Nekünk a lehetőségek közül a legjobbat sikerült kiválasztani és megszerezni, köszönjük!

 Tóth Csaba