Fókuszban a fejlődés és az összetartás: fiatal íjászaink Dunavarsányban

news

Az íjászatban a pontosság, a kitartás és az összpontosítás legalább annyira fontos, mint a közösség és a közös fejlődés ereje.
A Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet és a Magyar Íjász Szövetség együttműködésének köszönhetően idén is részt tudtak venni a Héraklész Programban szereplő fiatal íjász sportolóink a Dunavarsányi Olimpiai Központban megtartott felkészülési edzőtáborban.

A kültéri versenyévad lezárását követően ebben az időszakban adódott lehetőség a tábor megszervezésére. Sajnos az időpont már a tanév megkezdése után, a tanítási időszakban állt rendelkezésünkre, így rövidebb, de annál intenzívebb négy napon keresztül tudtak fiataljaink a felkészüléssel foglalkozni, tovább fejlesztve tudásukat.
Természetesen a közösségépítés is fontos célként jelent meg a táborozók életében.
Idén is teljes ellátást kaptak a programban résztvevők.
A reggeli után kezdődtek a délelőtti edzések, ahol elsősorban a technikai és erősítő feladatokra koncentráltak a fiatalok. Ebéd után egy kis pihenő vagy játék következett, majd délután újabb edzések várták őket, ahol inkább könnyedebb, célravezető versenyfeladatokat teljesítettek. Az estét vacsora után közösségi játékokkal zárták, amelyek során még jobban megismerhették egymást és önmagukat is, így levezetve az egész napot.

A táborban részt vettek sportolóink:
Imeli Virág, Schmitter Noémi, Karakas Barnabás, Nagy István és Sipőcz Béla

Támogató edzők:
Czeróczki Béla és Wenger Attila

A tábor koordinátora:
Máté Gyöngyi, sportigazgató

A versenyzők várják az előttük álló feladatokat, és tanulmányaik folytatása mellett igyekeznek a legtöbbet kihozni az íjászatból, hogy jövőre is szép eredményeket érhessenek el, és megmutathassák: itt a helyük ebben a csapatban!