Héraklész Bajnokprogram

news

A Magyar Íjász Szövetség sikeresen pályázott a Héraklész Bajnokprogramban való részvételre, amely az élsportra nevelést, és a még magasabb eredmények elérését célozza, akár az olimpiára való eljutásig.

A Program mondhatni újraélesztése történt meg 2023-ban a sportágak és a versenyzői létszám kibővítésével, növelésével, továbbá a résztvevők felé a támogatási körök kibővítésével.
A teljesség igénye nélkül néhány pont a program nyújtotta lehetőségekből: központi felkészülés, edzőtáborok, különleges sportorvosi ellátás és – diagnosztika (nem csak Budapesten), speciális biztosítás, edukáció online oktató anyagokkal, szemlélet formálás, kommunikáció- ezen belül tudás megosztás, sportág népszerüsítés.
A teljes programot a Nemzeti Sportügynökség Zrt (NSÜ) koordinálja, Dr Baji Balázs vezérigazgató-helyettes vezetésével.
A tegnapi napon a Puskás Arénában volt az első összetartás találkozó, ahol szép számmal jelentek meg a programban résztvevő sportolók, edzők, segítők. Megkapták az első, összetartozást is jelképező pólókat (sportolók piros, edzők fekete színben) táskákat és egyéb kiegészítőket. A szakmai nap után az Atlétikai VB színhelyére ment át a teljes csapat, ahol megtekintették a délutáni verseny programot és szurkoltak a VB résztvevőinek.
Amint megkapjuk a pontos direktívákat elkezdődik a nagy munka, és az élsport felé az első lépések megtétele.
 
 
A program résztvevő íjászok és edzőik:
Abonyi Richárd László
Karakas Barnabás
Wenger Attila
Végh Lili Luca
Végh Krisztián Tibor
Nagy István Ferenc
Nagy István
Csernák István
Balla Zsolt
Tar Ferenc Milán
Tar Ferenc
Sipőcz Béla
Czeróczki Béla
 
Segítők: Burcsa Gábor mentáltréner, Balogh Mátyás László olimpikon
 
Sok sikert kívánunk a Héraklész Csapatnak!