Hol találkozott Margit néni először az íjászattal?

19 éves voltam, amikor barátaim egy alkalommal elhívtak egy íjászversenyre. Ott a pálya szélén aztán megkérdezték tőlem, hogy nincs-e kedvem eljönni edzésre, és kipróbálni az íjászatot. 1958-ban Pintér János edző adott először íjat a kezembe, és azóta az életem része e sport. A jó társaságnak és a remek edzőnek köszönhettem, hogy e sportnál maradtam. Később természetesen jöttek a nehézségek, és rá kellett jönnöm, hogy sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy eredményes sportoló váljék belőlem.

Hogyan edzettek?

Akkoriban elképzelhetetlen volt az íjászat erőnléti edzés nélkül. Egész télen nyomtuk. Komoly erőnléti edzéseink voltak. Emellett sokat lőttünk közelre, rengeteget technikáztunk, de nem lőlapra, hanem üres táblára. Volt, hogy 10 méter távolságból egyetlen egy vesszőt lőhettünk csak ki a vesszőfogóra felhelyezett 20 forintos nagyságú pontra. Na, akkor alaposan megfontoltuk, megrágtuk a lövés mikéntjét. A minőség fejlesztése volt a cél. 

Hol tudtak edzeni?

Mindig problémás volt a hely kérdése, sokat kellett vándorolnunk, hol itt, hol ott kaptunk lehetőséget. Nem volt egyszerű a helyzet. 

Milyen íjakkal versenyzett Margit néni?

Az első íjam egy nagyon jó kis Codiak íj volt, bár szegény eléggé használt volt már, amikor hozzájutottam. Az az íj a kezemben tört össze. Soha nem volt igazán komoly íjam. A legjobb eredményeimet egy fa vadászreflex Hoyttal értem el.

Sokszor indult csapattagként hazai és külföldi versenyeken. Milyen élményei vannak erről?

Sok pozitívumot hordoztak azok a régi, 4 fordulós csapatbajnokságok. Sajnálom, hogy nincs ilyen már. Ezek a versenyek ugyanis ösztönözték az egyént a jó teljesítményre, ráadásul a sorozatnak köszönhetően folyamatos volt ez a motiváció. A Tipográfia női csapatában is ezt éreztük mindannyian, egyikünk sem akart rosszul lőni, hiszen az a csapat rosszabb eredményét jelentette volna. A csapat szellemét is javította ez a versenyrendszer, segítette az egész egyesületben az összefogást és hozta a versenyzőket is, mert mindenki azt akarta, hogy csapata legyen. 

Hamvas Ágnessel és Nagy Gyöngyivel közel 8 évig voltunk egy csapatban. Csapattársunk volt Hack Antalné és Nyilai Mária is. A hazai versenyeket szinte mindig megnyertük. Hasonlóan, legtöbbször dobogós volt a férfi és az utánpótlás Tipográfia csapata is. Biztos vagyok benne, hogy az EB nyolcadik helyem sem sikerült volna, ha nincs a csapat húzóereje. 

Hogyan sikerült először a dobogó legfelső fokára kerülni?

Mindig voltak jobbak nálam. Az első nagy ellenfelem Pintér Magdolna volt, aki 1959-ben az első 1000-es lövőnk volt. A második a 60 méteren világcsúcsot lövő Tessényi Éva. Azután jött Nagy Gyöngyi, majd a szintén világcsúcsot lövő Hamvas Ágnes. Valahogy nekem mindig csak a második vagy a harmadik hely jutott. 58-ban kezdtem az íjászatot és csak 1970-ben lettem magyar bajnok. Azt, hogy végül mégis győzni tudtam, az autogén tréningnek köszönhettem. 

Miért, és hogyan épült be az edzéseibe az autogén tréning?

1970-ben elkezdtünk az Olimpiára készülni. Edzőm, Dr. Mónus András vezetésével gyakoroltuk az autogén tréninget, ami nagy változást hozott versenyzői pályafutásomban. Sikerült jobban koncentrálnom, és függetlenülni az ellenfelektől. Ebben az évben sikerült bajnokságot nyernem először, és még az utána következő két évben.

Milyen szintet sikerült így elérnie?

A rengeteg munkámnak köszönhetően egyedüliként meglőttem az olimpiai kiküldetési szintet, mégsem kerültem be az utazó csapatba, pedig rengeteget dolgoztam azon, hogy igazán eredményes íjász legyek. Mondhatom, hogy teljesítményem csúcsán voltam a hetvenes években. Ezután még elindultam 1-2 csapatversenyen, de már egyre inkább az edzősködés felé fordultam.

Hogyan válhatott valaki edzővé a hetvenes évek környékén?

Akkoriban (feltételezve egy bizonyos technikai tudást) hat hónapos képzés után Társadalmi Edző, majd újabb hat hónapos képzés után Segédedző képesítést lehetett szerezni. 

Én ezek után 1974-ben elvégeztem a Testnevelési Főiskolán a kétéves Edzői Szakot. 1978-ig mellékállásban dolgoztam edzőként, azután azonban már ez volt a főállásom.

Az ezredfordulón, fennállásának 40. évében megszűnt a Tipográfia. Mi történt ezután?

Épphogy bejelentették a szakosztály megszűnését, mindjárt felhívott a Malévtől Dormány Imre, hogy lenne-e kedvem edzőként náluk dolgozni? Így lettem Lantos Béla és Dormány Imre mellett a harmadik edző az egyesületnél. Nagyon jó hármast alkottunk, sok szép eredmény született munkásságunk alatt.

Sajnos azonban 5 év után a Malév anyagi gondokkal kezdett küzdeni, így ki kellett válnom, de szerencsémre az Eleven Íjászközpont akkor nyílt, és meghívtak tanfolyamvezetőnek.

A mai napig az íjászsport utánpótlás-nevelésének fontos szereplője Margit néni. Miért a legifjabb edzője lett?

Mindig is szerettem a gyerekeket, eredetileg az óvónői pályán képzeltem el az életemet. Végül az íjászatban, az utánpótlás korú sportolókból lett sok-sok neveltem. A szívem csücske lett az edzői hivatás. Rengeteg gyereket tanítottam az íjászatra, és sokukat végig vittem felnőtt korukig. Tízen-évekig volt nálam egy-egy sportoló palánta. 

Mennyi időt kell foglalkozni egy 10-11 éves gyerekkel, hogy igazán jó eredményeket érjen el?

Tehetségtől és szorgalomtól függ, valamint attól, hogy mennyire hagyja magát formálni. 2-3 év után is jöhetnek jó eredmények, de lehet ez több idő is. Sajnos azonban előfordult már, hogy egy tehetséges gyerekkel 10 évet dolgoztunk együtt, és amikor már jöhettek volna az eredmények, akkor abbahagyja a sportot. 

Volt egyszer egy német tanítványom, bár ő 40 éves volt, nem gyerek. A nulláról két év alatt bajnokságot nyert. Ehhez viszont kellett az ő összeszedettsége, fegyelmezettsége.

Mekkora volt a legnagyobb létszámú csoportja?

25 fő körül volt a létszám.

Hogyan lehet ennyi gyereket edzeni?

Rengeteg munkával. Az edzéseken túl a felszerelésekkel is foglalkoztam. Amikor a gyerekek hazamentek az edzésről, én még ottmaradtam vesszőket tollazni, ideget kötni, szertárt takarítani.

Itt kell megemlítenem segítőtársamat „Tibi bácsit”, aki az erőnléti edzőnk volt. Ő rá tudta venni a gyerekeket a futásra is, ami nagyon jó kiegészítő sportja az íjászatnak.

Olyanok a tanítványaim, mint a zeneszerszámok. Meg kell tudni, hogy kinél miként és hogyan tudom kicsalogatni a legjobb szólamot. Volt, hogy szigorúnak kellett lennem valakivel, volt, hogy engedékenynek. Érezni kell, hogy kinek mi segít abban, hogy fejlődni tudjon.

Aktívan működött edzőként, tanfolyamokat tartott, szemináriumokon előadóként vett részt. Mit hoz a jövő?

Úgy éreztem, hogy a hátralévő időben át kell adnom azt az edzői tudást, melyet hosszú évek során gyűjtöttem. 

19 edző képzésében vettem részt a Budapesti sportszövetség OKJ-s tanfolyamán. Tevékenykedésemnek többszöri térdoperációm vetett véget, de októberben újból elkezdtem az oktatást. Az elmúlt évben alakult Kastélydombi SE-ben az utánpótlás felkészítésben tevékenykedem. Azt hiszem ez az elfoglaltság lesz a levezetés.

A családja mennyire kapcsolódott az íjászathoz?

Nagyon korán elváltam, és csak későn, negyven éves korom után mentem ismét férjhez. Így azt mondhatom, hogy hosszú évekig az íjászat volt a családom. Nagyon sok szeretetet kapok itt a mai napig.