WA Junior Világbajnokság

news

A csaknem 28 órás út után szerencsésen megérkezett a csapat Rosarioba. A Buenos Aires és Rosario közötti, kb. 315 km pontosan olyan egyhangú látványt nyújtott, mint amikor a Hortobágyon keresztül utazik az ember. Egyszóval, nem volt túl változatos a táj.

Viktor terve az volt, hogy az érkezésünk utáni délután kimegy a pályára, de a szervezők tájékoztatták, hogy senki nem mehet ki vasárnap, ugyanis a hétvégén olyan komoly vihar volt Rosarioban, hogy a Jockey Clubban lévő pályát elárasztotta a víz, így az versenyzésre alkalmatlan. Még a hétfő délelőtti hivatalos edzést is elhalasztották és csak délután 1 órától lehetett lőni. Sajnos a pálya még így is inkább egy rizsföldre hasonlított. Viktor középtájt kapott lőállást, ahol kicsit szárazabb volt a talaj, mint a szélén.
Az ételek furák, de a legkülönösebb, hogy a nap nem délen, hanem északon van és jobbról balra halad. Viktor soha nem volt még a déli féltekén, így ez kicsit zavaró a számára, viszont az 5 órás időeltolódást könnyen megszokta.
Az első versenynapon tovább sokasodtak a problémák, a szervezőknek a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem sikerült élőben közvetíteni az eredményeket, a hétvégi viharok utóhatása miatt.
Az első félidő elég jól sikerült, 353 ponttal az első helyen állt Viktor. Bár fújdogált a szél, alapvetően kezelhető volt a versenyző számára.
A második félidőben azonban megváltozott a helyzet: hol gyengébben, hol erősebben, hol előröl, hol hátulról fújt a szél. Ráadásul a pálya közepén is voltat olyan kiszámíthatatlan légáramlatok, amik ide-oda mozgatták a vesszőket. Mivel a pályán sem volt eredményjelző, így nem lehetett tudni, hogy csak Viktor kezdett el szenvedni az ideálistól elég messze kerülő időjárástól, vagy mindenki küzd az elemekkel. A végeredmény végül azt mutatta, hogy bizony a többieknek is meggyűlt a baja a széllel.
693 ponttal végül a második helyen végzett a magyar fiú a kvalifikációban. Ez annyit jelent, hogy holnap pihenhet, mert az 1/24-es döntőben kiemelt lesz. Legközelebb csütörtökön, magyar idő szerint este fél hétkor kezd az 1/16-os döntőben.

-----

A kieséses meccsek:

1/16:
Orosz Viktor: 140
Gurjatinder Singh: 131

1/8:
Orosz Viktor: 140
Tristan Moran: 136

1/4
Orosz Viktor: 141
Stas Modic: 144


Viktor a 6. helyen fejezte be a versenyt, gratulálunk!