Fontos a gyerekek életterébe bevinni az íjászatot

news

Az Észak-magyarországi régióban működő íjász egyesületek utánpótlásnevelésének sokszínűségéről Szász Róbert régióvezetővel beszélgettünk:

 
Hogyan lehet vonzóvá tenni az íjászatot a gyerekek között? Van-e bevált gyakorlat a régión belül, ami arra szolgál, hogy felkeltse a gyerekek között az íjászat iránti érdeklődést?

Több egyesesületünknél jellemző, hogy iskolákba, helyi rendezvényekre járnak íjászbemutatókat tartani. Van, ahol az íjászat kipróbálása mellett a gyerekek élő történelemórát is átélhetnek az egyesület lelkes tagjai jóvoltából. Ezek a programok, na és persze a személyes ismeretség is hozzájárul a gyerekek íjászsporthoz történő közelítéséhez. Az „utánpótlás” nem elsősorban az olimpiai íjászat miatt érdeklődik, hanem egyszerűen szórakozni, íjászni akar. A sportunkat övező izgalmas részletek tehetik vonzóvá a gyerekek számára az íjászatot. 
 
Utánpótlás terén mi lenne az ideális helyzet a régió szempontjából?

A régión belüli helyzetet segítené egy olyan (bérelhető/saját) helyszín, amely rendszeresen helyet tudna biztosítani íjászrégiós programoknak (versenyeknek, régiós edzéseknek). Szintén segítené az utánpótlás fellendítését az iskolai rendszeres jelenlétünk, akár kampányprogram sorozat, akár íjászoktatás terén. Fontos szem előtt tartani, hogy bármikor válhat egy érdeklődő gyerekből komoly sportoló, és erre nekünk fel kell készülni, és lehetőséget kellene biztosítani. Itt a megfelelő szintű oktatói gárdára, edzéstervekre gondolok.
 
Milyen támogatás érhető el számotokra, amely az utánpótlás nevelést segíti?

A támogatási helyzet széles spektrumon változik. Van, ahol semmilyen lehetőség nincs, van, ahol az önkormányzat helyet biztosít az edzésekre. Előfordul, hogy helyi pályázatokon szerény összegekhez hozzá tud jutni egy-egy egyesület. Sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy tehetséges gyerek anyagi problémák miatt nem tud olyan erőket megmozgatni, ami a kiteljesüléséhez vezetne. Az íjászsport sajnos nem az agyontámogatott kategóriába tartozik.

Milyen edzői állománnyal rendelkeztek, vannak-e kifejezetten az utánpótlást szolgáló edzések?

Kifejezetten utánpótlásedző nincs. Régiós edző sincs egyelőre, de ezen dolgozunk. Az egyesületeknél level 1-es, és level 2-es minősítésű edzők is dolgoznak. Azonban az elmondható, hogy azoknál az egyesületeknél, ahol sok utánpótlás korú íjász van, ott tartanak külön foglalkozásokat nekik. 
 
Mire a legbüszkébb a régió az utánpótlás kapcsán?

Büszkén mondhatom, hogy régiónk több eredményes utánpótláskorú íjásszal rendelkezik, akik példaképként is fel tudnak lépni társaik előtt. Ilyen például Sós Miksa, aki bekerült a Nemzeti Válogatott utánpótlás csapatába, ő a Maklári Íjász Sport Egyesület versenyzője. De említhetném a Haza-Húzók Egyesület utánpótláskorú csapatát, vagy az ostorosi egyesületünket is, ahol több világ- és Európa-bajnoki dobogós, és számos magyar bajnoki címmel rendelkező gyerek röpteti a nyílvesszőt.