Hiszek Benned Sport Program tájékoztató

news

A Sportegyíesületek Országos Szövetsége (SOSZ) idén is meghirdethette a HISZEK BENNED Sport Programot, mely a kis és közepes egyesületekben folyó utánpótlás nevelést hivatott támogatni, ráadásul a tavalyinoz képest dupla keretösszegből.
 
Mivel nem csak SOSZ tagok pályázhatnak, ezért a szakági szakszövetségeken keresztűl is fel kívánjuk hívni a sportegyesületek figyelmet e lehetőségre. A pályázók segítésére és a pályázatok elkészítése kapcsán keletkező hibák csökkentésére tájékoztató és konzultáció lesz 2023. május 4-én, csütörtökön, 10 órai kezdettel  itt, a Magyar Sport Házában, az alábbi programmal:
 
9:30 -tól érkezés, regisztráció
10:00 A HISZEK BENNED pályázatok  tapasztalatai, a 2023. évi kiírás sajátosságai Előadó: dr. Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke
10:20 A 2023. évi (VIII. ütem) pályázatainak elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos tudnivalók, feladatok Előadó: Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója
11:20 Konzultáció a pályázatkészítés során felvetődő kérdésekről Előadó: Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója
 
A program tervezett teljes hossza kb. két óra.  A részvételre előzetesen regisztrálni szükséges az alábbi linken jelentkező űrlapon mielőbb, de legkésőbb május 2-án 12 óráig!
 
 
Fontos, hogy a résztvevők előzetesen már megismerjék a pályázati kiírást, ami elérhető a SOSZ honlapján: https://sosz.hu/hiszek-benned-sport-program/
 
A helyszínen belső parkolás az udvarban nem megoldható, csak a környező utcákban. Az érkezésnél javasoljuk számoljanak ezzel.