Köszönjük a rengeteg munkát, kitartást, küzdést!

news

Tokió után Párizsban is 5. helyen végzett Gáspár Tamás paraíjász. A második olimpiáját megjáró sportember a kerekesszékes íjászok W1 kategóriában, 13 fős mezőnyben versengett.
A rangsorolóban nyújtott szereplésének köszönhetően Gáspár Tamás a negyedik helyet szerezte meg, így szeptember 1-én, a kieséses szakaszban a rangsorolóban utolsóként végző francia íjásszal kezdett. Ezt a párbajt a magyar paraíjász magabiztosan nyerte 136-119-re.
Ezután – a negyeddöntőben – a kínai Han Guifejjel csapott össze, ahol bár a versengés elején vezetett, de sajnos a végére a kínai három ponttal beelőzte a magyart. A végeredmény 137-134 lett, így Gáspár az ötödik helyen végzett az olimpián.

A mandiner.hu-nak így nyilatkozott a versenyről: „Amióta íjászkodom, soha nem versenyeztem ennyire impozáns körülmények között, és főleg ennyi néző előtt! Hiszen Tokióban a Covid-járvány miatt üres lelátók előtt szerepeltünk, most pedig 1000-nél is több szurkoló üdvrivalgása, ovációja és tapsa kísérte minden lövésünket. Egy íjásznak a tomboló arénához nem lehet hozzászoknia, ezt nem lehet modellezni! Aztán a kínai fiú ellen is sikerült előnyhöz jutnom, de bevallom, éppen a körülmények miatt a kelletténél jobban izgultam, és ez rányomta a bélyegét a teljesítményemre. A későbbiekben ez csak fokozódott, a drukk vette át a főszerepet, és emiatt voltak mellé lövéseim, amely miatt az aranydöntőbe jutás csak álom maradt... Ezúttal jobb volt az ellenfelem, de persze, hogy csalódott vagyok. Úgy tervezem, hogy a Los Angeles-i és a brisbane-i paralimpián is megvalósítom az álmaimat!”