Fókuszban a régiós bajnokságok: NYDR

news

A Nyugat-Dunántúli Íjász Régióba három megye tartozik. Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye. A régióban zajló bajnokságokról Torma József régióvezetővel beszélgettünk. Többek között azt is megtudtuk, hogy miként élte meg a bajnokság a 2020-as évet.


Mióta rendez a régió bajnokságokat?
A Pannon-régiós versenysorozat 2006 indult útjára, amiből a mai régiós bajnokságok alakultak ki. Hajdani egyesületek összefogásából komoly, 140-170 fős versenyeket sikerült megrendezni. Az összefogás eredményeképpen egyre nívósabb versenyeket szerveztek az egyesületek. Nálunk a régiós bajnokság négy egyesület összefogásából valósult meg. Ring SE Győrújbarát, Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület Sárvár, Sólyom Íjász egyesület Zalaegerszeg, Lővér Íjász és Sport Klub Sopron.

Mi volt a célja a létrehozásának?
A Nyugat-Dunántúli Régiós Bajnokság 2015-ben indult el azzal a céllal, hogy a megyékben versenyszerűen sportoló íjászokat összehozza, valamint a nagyobb volumenű versenyekre felkészülési lehetőséget biztosítson a térség. 

Milyen részvételi arány jellemzi a bajnokságot? Milyen kategóriák, korosztályok indulnak? Ezek hogyan változtak az elmúlt éves során? 
2015-ben a bajnokságban 228 fő vett részt. Négy kategóriában volt jelentősen kiemelkedő a részvételi arány. Longbow kategória, Tradicionális kategória, HU csigás kategória, Vadászreflex kategória. Elmondhatjuk, hogy korosztályos lebontásban a minitől a veteránig minden korcsoport képviseltette magát.
2016-ban a részvételi arány 286 fő volt. A főbb részvétel a vadászreflex, valamint a tradicionális íj kategóriában volt. A négy egyesület egymást támogatva szervezték minden egyes alkalommal a versenyeket. 
2017-es évben a versenyek látogatottsága 205 fő volt. A fő kategória ismételten a vadászreflex és a tradicionális kategória volt, de a HU csigás kategóriában is jelentős fő képviseltette magát. A megmérettetések 28 célon két értékelhető lövéssel azonos pontozással zajlik.
2018-as évben ismételten az előző években említett kategóriák voltak nagyon népszerűek. A bajnokságot, hogy vonzóbbá tegyék a versenyzők részére a négy megmérettetés végén, aki mindegyik próbatételen részt vesz, értékes nyeremények kisorsolásán vehetnek részt. A három régiós megye íjászain kívül a Dunántúl más megyéiből is érkeznek versenyzők szép számmal, sőt a határokon túlról is látogatják sportemberek a rendezvényeket. 
Ebben az évben indult útjára a minősítés megszerzésének lehetősége, ezzel is emelve a színvonalat. Immáron 24 célon 2 értékelhető lövéssel WA világszervezet szabályzata alapján.
2019-es évben kissé változott a rendező egyesületek összetétele. A soproni Lővér egyesület helyett a szombathelyi Haladás VSE Íjász szakosztálya vette át az egyik forduló megrendezését. Ismételten a három fő kategória volt népszerű. Az évad alatt 231 fő tisztelte meg a jelenlétével az erőpróbákat. 
A minősítési szintek elérése nagy népszerűségnek örvend a versenyzők körében. Kiemelkedően magas azok versenyzők száma, akik az összes versenyen részt vettek. Közöttük sorsoltuk ki a támogatóink által felajánlott díjakat, nagy értékű tárgynyereményeket, köztük neves íjkészítők íjait (Szalóky, Centaur, Grózer), 3D célt (Eleven Kft), vásárlási utalványok (pl.: Pannon íjászbolt) Fő díjakon kívül számos kisebb tárgynyeremény boldog tulajdonosai lehettek. Fontos még megemlítenem a MISZ támogatását is, amely például a régiós versenyszervezési díjak 80%-ának visszafizetéséből áll.

Hogyan élte meg a régió a 2020-as évet?
A 2020-as év, mint tapasztaljuk nem alakult úgy, mint a tavalyi évad. Sajnos elmaradtak olyan versenyek, megmérettetések, amikre sokan készültek. Ismételten egyesület csere zajlott a rendező egyesületek között. A három állandó csapat mellé a nádasdi Hétdombi Ifjusági KSE társult. Mindettől függetlenül idén is szép számmal, 238 fővel képviselték magukat a sportolók. A régió nem csak erőpróbákat rendez, hanem 2018 óta bankettet is, melyen elismerésben részesülnek a versenyévadban kiemelkedő eredményeket elért sportolói, valamint a minősítési szintet elért kitűzők átadása a sporttársaknak.