Két országos csúcs a tarsolyban

news

2023. június 26. és július 01. között tartották meg az European Master Games (EMG) 2023 íjászversenyt Tampere városában (Finnországban), ahol Kósy Nándor nemzetközi íjász edző, a Karancsalján működő Íjász Iskola vezetője két országos csúcsot is megdöntött.

A nyílt nevezésű íjász versenyen két szakágban lehetett versenyezni: terep és pálya.
A terepversenyen, Recurve Men 50-59 éves korú kategóriában Kósy Nándor 23 ponttal maradt le a dobogóról: 4. helyen zárta a kétnapos, nagyon technikásra megépített pályát. Mindkét napon 24 célon kellett helytállnia. A rendezők igyekeztek kihasználni a terep adta lehetőségeket. Az első napon a 4 km-es, a második napon a 3 km-es terepen mindkét nap 12 mért és 12 méretlen célra adtak le lövéseket. Néha felfelé és lefelé is 30-40 fokos szögben kellett megsaccolni a cél távolságát, mely igen megnehezítette a találatok pontosságát. Kósy elmondása alapján ennek ellenére is jó hangulatban telt az első nap, mely reggel 9 órakor kezdődött és délután 16:30-ra értek be a kiinduló pontra. Ez is mutatja, hogy az igen hosszúra nyúlt versenynapon megküzdöttek a természet adta tereppel: 4 km-t 7,5 óra alatt tettek meg. 
A második napon az időjárás nem volt olyan kegyes a versenyzőkhöz. A verseny első felében elkezdett esni az eső, a Finnországban megszokott intenzitással, villámlással és égzengéssel kísérve. Majd ismét kisütött a nap és 30 fokos melegben fejezték be a második napot a húrfeszítők.
Ezt követően 1 nap pihenő után kezdődött a pályaverseny.
Nagyon szépre megépített műfüves pályán (200 méter széles 100 méter hosszú) élvezhették a versenyzők tovább a 30-fokos meleget. A szervezők egy katlanban építették meg a pályát, melynek eredményeképpen a sziklákról visszatűző nap „szépítette” versenyüket, szintén csak az első nap. A második nap azonban intenzív esővel szakadt rájuk az ég.
Kósy Nándor az első nap utáni rangsorolót (324 + 309) 633-as új országos csúccsal megnyerve 1. helyen várta a másnapi párbajokat. A kiesős fordulók is az elképzelésének megfelelően alakultak. Erőnyerőként az első fordulót (16 közé kerülést) kihagyva, igen kemény mérkőzést játszva finn ellenfelével 6:4-es eredménnyel jutott Kósy a 8 közé. A 4 közé kerülés egy kicsit könnyebb volt megoldani számára, melyet 6:2-re nyert meg a litván ellenfele ellen. Itt már megkönnyebbülve, hogy a 4 közé jutott, mind fizikailag mind mentálisan elfáradva, sajnos nem sikerült a dobogóra jutnia, de a 4. helyet is szép sikernek könyvelte el, hiszen a kitűzött célt (4 közé kerülést) elérte úgy, hogy két országos csúcsot is (60m (36 lövés): 324 és 2*60m (2*36) lövés: 633 körrel) sikerült megdöntenie.