Büszkeségeink miniinterjú sorozatunkban mutatjuk be hétről hétre azokat az ifjú íjászokat, aki a sport mellett más területen is remekelnek.
Szedlár Dóra Boglárka 10 éves korában kezdett el lőni, addig csak nézője volt annak, ahogyan édesapja íjászik. Jelenleg egy Bowtech Icon csigás íjjal versenyzik (35 font). Az Encsencsi Vadászíjász Egyesület tagja. 2020-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Magyarország jó tanulója, jó sportolója címet nyerte el, valamint a Nagykállói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestületi dicséretben részesítette kitűnő tanulmányi eredményért, kiemelkedő szorgalomért, közösségi munkáért és sportteljesítményért.
Mi a nehezebb jól tanulni vagy jól sportolni?
A tanulás könnyebben megy, viszonylag könnyen tanulok. Eddig kitűnő tanuló voltam és a jövőben is erre törekszem. Az íjászat más dolog, ott nem elég csak gyakorolni, sok mindennek kell összeállni a jó eredmény eléréséhez.
Milyen tulajdonságaid segítik az eredményességedet az íjászatban és a tanulásban?
Könnyen megjegyzem, amit hallok, tapasztalok. Ha valami érdekel, arra nem sajnálom az időmet, energiámat, legyen az sport vagy tanulás.
Van-e példaképed?
Elsősorban a szüleim. Bizalommal fordulhatok hozzájuk, mindenben támogatnak. Őszintén elmondják a véleményüket akkor is, ha az nem mindig pozitív. Édesanyámmal nagyon szoros a kapcsolatom, a tanulásban is ő segít, ha szükséges. Édesapámnak köszönhetem az íjász sport szeretetét, hiszen már pici koromban kísértem őt a versenyekre. Ő íjászatban világ - és Európa-bajnok.
Milyen gyakran edzel, milyen típusú versenyekre jársz el?
Hetente előveszem az íjat, de ha versenyre készülünk, akkor minden nap lövök. A 3 Dimenziós versenyeket szeretem a legjobban, mert az a vadászatot imitálja.
Mit csinálsz szívesen, ha éppen nem íjat fogsz a kezedbe?
Szívesen töltöm a barátaimmal az időt. Ha nem velük vagyok, a családommal kirándulok, olvasok, kertészkedek, vagy a konyhában segédkezek, de nagy kedvvel vadászok vagy horgászok édesapámmal is.