Termékbemutató íjász módra

news

Aki próbálkozott már üzleti kapcsolatépítéssel, esetleg valami új termék bevezetésével, az pontosan tudja, hogy a siker kulcsa a figyelem felkeltése és a megfelelő tálalás. A Magyar Íjász Szövetség (MISZ) úgy döntött, hogy nyit egy hatalmas standot, ahol a gondosan felépített nemzeti íjászsportot, mint „terméket”, megismerteti és megszeretteti a magyar emberekkel. De vajon megkóstoltatható-e az íjászat?

Szeptember 30-án közel 3 hektárnyi területen tartotta „ingyenes termékbemutatóját” a Szövetség. A kirakat, amely a sárvári Nádasdy-vár és annak várparkja volt, legfeltűnőbb helyére egy igazi sportcsemegét tálaltak fel a szervezők: párbajra hívtak néhány kiváló magyar íjászt, akik kieséses rendszerben mérkőztek meg egymással. Olyan húrfeszítők ők, akik csigás és olimpiai íjaikkal 50 méter távolságból is képesek egy 10 cm-es kört eltalálni. A felkínált csemegét kicsik és nagyok egyaránt élvezettel fogyasztották, hiszen nem csak vizuálisan volt vonzó az esemény, hanem egy kommentátornak köszönhetően akusztikailag is.
A párbaj szünetében, a várpark bal oldalán lovasíjászok csiklandozták a délelőtt folyamán több mint ezer főre duzzadt érdeklőd tömeg ízlelőbimbóját. A vágtában kilőtt nyílvesszők – a bemutató végeztével – mind a céltáblában pihentek, akár egy vázába helyezett virágcsokor az asztal közepén. Az egyre éhesebb közönség ezen a ponton már maga is testközelbe kívánt kerülni a kínált portékával: egyre többen gyülekeztek a vár jobb oldalán kialakított lőtéren, ahol célba lőhetett bárki.

A várfal déli részén ezalatt már több mint két napja zajlott egy rekordkísérlet, amely során az íjászok arra vállalkoztak, hogy 60 órán keresztül – folyamatosan váltva egymást – lőnek egy célként felállított vesszőfogóra. Az esti órákban véget érő erőpróba eredménye: 18.423 kilőtt nyílvessző és egy új magyar rekord.

Az íjászfinomságok ökológiai frontján a történelmi íjászok csapatversenye hadakozott, ahol a versenyzők 35 méter távolságból, fa- és karbon vesszőkkel próbáltak átlőni egy alig 20 cm széles résen. Itt a pontosság mellett a gyorsaság is szerepet kapott, hiszen a húrfeszítők 60 másodperc alatt annyi vesszőt lőhettek ki, amennyit csak bírtak.

A „szárnyas finomságokat” kedvelő látogatók a Saslövő 7x7 elnevezésű versenyt követhették figyelemmel. A megmérettetésen hétféle távolságból (7, 14, 21, 27, 35, 42, 49m) kellett leadni távonként hét lövést, kifejezetten erre a versenyformára megalkotott, speciális lőlapra. Az íjászok először távolodó sorozatot lőttek, azaz a 7m-es távnál kezdtek, és haladtak a 49-es felé, majd egy kis pihenő után meglőtték ugyanezt visszafelé, azaz közelítő módba váltottak át. Így minden íjász 2x7x7=98 lövést adott le.

A családosok örömmel tapasztalhatták, hogy a felkínált termékek 8-tól 88 éves korig bátran fogyaszthatóak, akár kötetlen, szabadidősport formájában is. A 12 próba elnevezésű vegyestálban a Szövetség versenyszakágainak íjászcéljai keveredtek egymással, és arra vártak, hogy a megmérettetésre nevezett családok végigkóstolják valamennyit.

A nap végén sokan tértek haza jóllakottan, s a Szövetség reméli, hogy minden falatnyi íjászélmény csírája lesz egy új húrfeszítő nemzedéknek…  

Szabó Zsolt