Nyílt levél az íjászoknak

news

A közösségi média térhódításával lehetőség nyílt arra, hogy az egyén megossza véleményét, gondolatait egy nagyobb közösség előtt. A véleménynyilvánítás azonban egy egészséges individuum tekintetében magában hordozza a felelősség érzését és vállalását egyaránt.
A magyar íjászsport hazai és nemzetközi arcképe nem csupán a hivatalos kommunikációs csatornákon folyó információáramlás hatására formálódik, hanem az íjászsporthoz köthető egyének megnyilvánulásaira is. A kulturált keretek között megjelenő kritika (legyen az pozitív vagy negatív), a közösség érdekeit szem előtt tartó jobbító gondolatok számára mindig is volt, és ezután is lesz tér. A Szövetség minden sportolója számára biztosítja azt, hogy – megtalálva a hivatalos kommunikációs csatornákat – célba érjen az adott vélemény-gondolat tartalom. Az egyéni sértettség illetve az individuum „feltűnőségi viszketettségéből” fakadó önös marketingakciók szervezetromboló hatásai ellen azonban a Szövetségnek kötelessége fellépni. 
A Magyar Íjász Szövetség elnöksége fegyelmi eljárást kezdeményez mindazon versenyzőivel szemben, akik bármelyik közösségi média felületén olyan stílusú bejegyzést, fotót, illusztrációt tesznek közé az íjászspottal összefüggésbe hozható eseményekkel kapcsolatban, amely méltatlan egy magyar íjászsportolóhoz. Továbbá bármilyen olyan megnyilvánulás kapcsán, amely kimeríti a Btk. becsületsértés illetve hitelrontás fogalmát, a Szövetség megteszi a szükséges jogi lépéseket.
 
2018. szeptember 14.

Magyar Íjász Szövetség elnöksége