misz.hu


„A szívünkbe találtatok, mert jól tudtok célozni!”

news

„A szívünkbe találtatok, mert jól tudtok célozni!”

Ezekkel a szavakkal záródott az az íjászedző tanfolyam, amit azoknak a testnevelő tanároknak szervezett a Magyar Íjász Szövetség, akik szeptembertől iskolájukba honosítják meg a nyíllövészetet.
A MISZ „Vigyük el az iskolákba az íjászatot” Iskolaprogramban végül 19 tanintézmény vesz részt.

Az oktatók nem voltak könnyű helyzetben, hiszen nagyrészt laikusoknak – akik még nem fogtak előtte íjat a kezükben – kellett a tananyagot olyan szinten átadni, hogy szeptemberben magabiztos tudással álljanak a diákok előtt az edzéseken. Azonban könnyebbségnek számított, hogy pedagógiailag képzett résztvevőkkel dolgozhattak a MISZ szakemberei.

Az oktatás végén valamennyi pedagógus sikeres vizsgát tett, és egy alapszintű (Level1 elnevezésű) íjászedzői oklevéllel gazdagabban térhetett haza. A négynapos alapképzésen Banda Tibor szövetségi kapitány, Balla Zsolt, Péller József és Sipos Gábor nemzeti íjászedzők adták át tudásukat.
(A cikk címében szereplő mondat is azok közül a köszönetet kifejező dolgok közül való, amit a résztvevőktől kaptunk.)