misz.hu


Aranyérem Mexikóban!

news

A pályaíjászatban ha nem is arattunk sikereket, a magyar íjász sportdiplomácia annál inkább.
Az arany nem pályaíjászatban született hanem 3D íjászatban, valamint nem most, hanem még a múlt hónapban Franciaországban.
 
A döntőben Molnár Ferenc Midesz a döntőben veszített és ezüsttel térhetett haza. Később a videófelvételeket visszanézve feltűnt, hogy az értékelésnél valami nincs rendben. Egyértelműen kiderült, hogy bírói hiba történt és az első célnál felcserélték a két versenyző pontját amit ott a döntőben senki nem vette észre.

Bár a szabályzat szerint a verseny után már nincs lehetőség reklamációra, a bíró és a versenyiroda hibájára hivatkozva Vánky Sebastiannak, a Magyar Íjász Szövetség elnökének sikerült úgy felépítenie az érvelési láncot, hogy a World Archery döntéshozói nem tudtak kitérni a kérdés elöl.

Tegnap a World Archery executive board (elnökség) úgy döntött, hogy Molnár Ferenc, a magyar versenyző is megkapja az aranyérmet, így a kategóriájában két aranyérem született.

Az érmet legyártás után decemberben kapja meg a Magyar Íjász Szövetség, amit természetesen azonnal továbbítunk Molnár Ferencnek.