Köszönetnyilvánítás
2010. augusztus 10. kedd 10:55Köszönetnyilvánítás
A Magyar Íjász Szövetség Utánpótlás Szakmai Bizottsága ezúton szeretné megköszönni mindazok segítségét akik részvételükkel hozzájárultak a kisinóci utánpótlás nyári tábor sikeréhez. Köszönjük Barta Margitnak egész hetes szakmai vezetést, Czeróczky Bélának a vesszőfogók és egyéb eszközök szállításának megszervezését és lebonyolítását, Garas Mihálynak a történelmi szakág bemutatását, Spergel Lajosnak, Varga Lászlónak, Gondán Györgynek, Gajdos Csabának, a terep, 3D valamint a pálya szakág versenyzői szempontból történő bemutatását, valamint Hack Antalnak érdekes előadását elődeink munkájáról. Köszönjük továbbá a Némethy Lovasíjász Akadémia egész napos programját Némethy Kristóf vezetésével. Külön köszönet Tom Bilnek, a Magyar Nemzeti Válogatott szövetségi kapitányának, aki szabadságát megszakítva látogatott el hozzánk és tartott előadást fiataljainknak. Köszönjük a kisinóci Turista Ház munkatársainak odaadó figyelmét és csapatvezetőinknek, Erdész Andrásnak, Fehér Mátyásnak, Csöregh Pálnak, Hassan Adhamnak egész hetes helytállásukat.
Látva ezt az összefogást és a tábor sikerét, reméljük kezdeményezésünkből hagyomány válik és tartalmas nyári programként fejleszti fiataljaink íjásztudását a jövőben is.
Utánpótlás Szakmai Bizottság













