English versionInternational competitions
English versionVersenyek nevezési oldala

Rendkívüli közlemény Ópusztaszer

2010. június 24. csütörtök 16:58

A Magyar Íjász Szövetség tájékoztatja kedves tagjait, hozzátartozóit és az érdeklődőket, hogy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2010. június 26-27-én megrendezésre kerülő 2010. évi Magyar Íjászat Napjának Ünnepén a MÍSZ által kiadott versenyengedéllyel rendelkező személyek a Nemzeti Park területére ingyenesen léphetnek be és a Millenniumi jegy szerinti tartalommal vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

Akik nem rendelkeznek versenyengedéllyel, a parkon kívül lévő Pályaíjász MISZ sátorban kiválthatják a fényképes versenyengedélyt, a szokásos módon, engedélykérő lap kitöltésével, két db fényképpel. Technikai okokból ideiglenes fényképes versenyengedélyt kapnak. Ahogy a kártyákat kiállítottuk a parkban található központi MÍSZ sátorban lehet a kész, végleges engedélyeket átvenni.

Akik ezt megelőzően beadták a kérelmet, a kész versenyengedélyt szintén a Parkon kívül található Pályaíjász sátorban vehetik át.

A versenyeken való indulás feltételeként szabott versenyengedélyek árai:
II. típusú (nem minősítő) éves versenyengedély esetén 2000 forint,
I. típusú minősítő versenyengedély esetén korosztálytól függően 2.000-4.000-6.000 forint.

A fenti módosítást az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark kifejezett ügyvédi felszólítására tettük közzé.

Ezen felszólításra tekintettel, a konfliktus elkerülése végett, az egyébként szokásos eseti versenyengedélyt, (1000Ft) nem áll módunkban kiállítani.